Szakítószilárdság, szakadási nyúlás és tépőerő

Amikor a szövetek minőségének és tartósságának meghatározásáról van szó, a tépőerő és a szakítószilárdság két fontos paraméter, amelyet figyelembe kell venni. Ámbár mindkét teszt arra vonatkozik, hogy ellenáll-e a vizsgált anyagminta a külső erőknek, azonban eltérő tulajdonságokat képviselnek és eltérő következményekkel járnak. 

Mi a különbség az anyagok tépőereje és szakítószilárdsága között?

A tépőerő azt méri, hogy az anyag mennyire áll ellen a szakadásnak vagy a repedés terjedésének, míg a szakítószilárdság azt méri, hogy mennyire strapabíró a szövet a húzó- vagy nyújtó erőkkel szemben.

1. Szakítószilárdság és szakadási nyúlás

A szövetek szakítószilárdsági értéke arra utal, hogy az anyag képes ellenállni a húzó vagy nyújtó erőknek szakadás nélkül. A nagy szakítószilárdságú szövetek olyan felhasználási területeken kívánatosak, ahol a nyúlással szembeni ellenállás döntő fontosságú

A szakítószilárdsági értéke azt a maximális erőt méri, amelyet egy szövet elviselhet, mielőtt elérné a szakadási pontját.

Strip-módszer
Grab-módszer

EN ISO 1421 -1/-2

Gumi- vagy műanyag bevonatú kelmék. A szakítószilárdság és a szakadási nyúlás meghatározása.

EN ISO 1421 1. rész: a szalagvizsgálati módszer (strip-módszer), amely a szakítószilárdság és a szakadási nyúlás meghatározására szolgáló módszer.
EN ISO 1421 2. rész: a markolatvizsgálati módszer (grab-módszer), amely kizárólag a szakítószilárdság meghatározására szolgál.


A próbadarabot állandó nyúlási sebességgel nyújtják, amíg el nem törik.

Az 1. módszer esetében meg kell határozni a maximális erőt és a nyúlást a legnagyobb erő mellett, valamint, ha szükséges, a szakítóerőt és a törési nyúlást.

A 2. módszernél csak a maximális erőt kell meghatározni.